Mi is valójában a szellem?a nyelvújítás kora előtt a latin spiritus, ném. Geist értelmében a szellet járta, melyet az újabb nyelvszokás a hangtani ?spiritus? műszóra foglalt le. A régi nyelvben a démon jelentésü ?spiritus? (genius) is szellet volt: ?Kiben gonosz szellet vagyon? (Nyelvtörténeti Szótár), szelletes (pythoricus, besessen). Animisztikus szempontból l. Animizmus, magyar néphitbeli sajátos tekintetben pedig Lélek. Sz., filozofiai műnyelven a tudat jelensége, általában a lelki élet, amint tudatunkban megjelen előttünk; szűkebb értelemben jelenti a gondolkodást, megkülönböztetvén azt az érzelemtől, akarattól, képzelőerőtől stb. Ezeknek a metafizikai és lélektani fogalmaknak jelzésére nyelvünknek elég más szó áll rendelkezésére, de ezek közül egyik sem fejezi ugy ki az élő nyelvben a lelki élet tartalmát, fejlődésének eredményeit mint a Sz. Beszélünk a Sz. tág látóköréről, gazdag tartalmáról, tanultságáról, fejlődéséről s ez esetekben semmi más kifejezés nem pótolhatja többé a Sz.-et. Innét van, hogy minden gondolatbeli tartalmat is Sz.-nek nevezünk; a törvény betüivel ellentétben van Sz.-e (nem lelke, esze stb.); a kornak van Sz.-e; a nép lelke egészen más mint a nemzet sz.-e; amaz lélektani kategoria, emez kultúra. Erre mutatnak a Sz.-ből képzett szavak is; szellemes ember, kinek kiválóan képzett és formailag is kiművelt gondlkodása van, Sz.-es beszéd, melyben sok a finoman csiszolt gondolat, átszellemült arc, mely sugárzik az észtől. Sz. tehát ma leginkább a lelki élet tartalmának mivoltát s átvitten a gondolatok értékének bizonyos magas fokát jelenti.

Mi is valójában a kísértet?(hazajáró lélek, bolygó lélek), a nép babonás hitének test nélküli, pusztán árnyképekül megjelenő K. alakjai, különösen az elhunyt emberek lelkei. E hit általános lelki jelenségeken alapul, mint az álom fantasztikus tüneményein, aztán a látóérzéknek félelem előidézte csalódásain meg az agynak bizonyos testi betegségeket rendesen kisérő kóros állapotain (káprázatok); e hit minden népnél el van terjedve és mindig a léleknek a halál után állapotáról uralkodó felfogásból táplálkozott. A lélek halhatatlanságában való hiten kivül mindenütt bizonyos dogmákban nyert támogatást, p. a klasszikus ókorban elterjedt azon hitben, hogy a meggyilkoltak lelkeinek mindaddig bolyongniok kell, mig bűneikért nem bűnhődtek és mig a halott tisztességes eltemetésben nem részesül.Az ó- és újkornak részben a valóságtól ellesett számos költeményben a rossz lelkiismeretnek e látható testet öltöt alkotásai nagy hatásuak, még a szinpadon is. A kereszténység a K.-ek létezését ugyAn nem ismeri el oly mértékben, mint a klasszikus ókor, de a K.-ekhez való hit mégis erős támaszt talált a purgatoriumról szóló tanban. Mint sok régi görög bölcselő, ugy később az egyházatyák is a K.-ek létezése mellett nyilatkoztak. Mig a lélek bűnei kiengesztelve nincsenek, addig haza járhat, hogy a hozzátartozóikat arra intse, hogy miseszolgáltatással és jócselekedetekkel járuljanak megváltásához. A lélek ahhoz a helyhez vagy házhoz van kötve, melyben a bűnt elkövette, oda jár haza, ott kisért és gyötri a lakókat (l. Házi szellemek). Ezekhez csatlakozik az éjjeli alakok egy másik csoportja, mint a vampir és lidérc, melyek szintén álombeli állapotokból magyarázhatók. Az újabb felfogás szerint a hazajáró lelkek (revenants) csak az éjjel 12-1 óra közti időben kisérthetnek, de vasárnap született gyermekek és szellemlátók más éjjeli órákban is láthatnak kisérteteket. Az ezekben való hit a költészetben talál utolsó támaszra, s sajnos még a népies és nevelési irodalom némely termékeiben; általában pedig elenyészőben van, noha egy új hitfelekezet egészen az elhaltak közleményeiből építi fel vallását. L. Spiritismus.